18. § |
(1) |
A közkereseti társaság, a betéti társaság az üzleti évre vonatkozó beszámoló alapján, a beszámoló letétbe helyezésére előírt határidőig megállapítja a (2) bekezdés szerinti összeget, ha az üzleti évben először tesz e törvény szerinti bejelentést és ezzel egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy az üzleti évet követő adóévben az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit nem a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint teljesíti. |
(1) |
A közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég az üzleti évre vonatkozó beszámoló alapján, a beszámoló letétbe helyezésére előírt határidőig megállapítja a (2) bekezdés szerinti összeget, ha az üzleti évben először tesz e törvény szerinti bejelentést és ezzel egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy az üzleti évet követő adóévben az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit nem a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint teljesíti. |
(1) |
A közkereseti társaság, a betéti társaság és egyéni cég az üzleti évre vonatkozó beszámoló alapján, a beszámoló letétbe helyezésére előírt határidőig megállapítja a (2) bekezdés szerinti összeget, ha az üzleti évben először tesz e törvény szerinti bejelentést és ezzel egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy az üzleti évet követő adóévben az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit nem a számvitelről szóló törvény rendelkezései szerint teljesíti. |
(2) |
Az (1) bekezdés szerinti összeg a beszámoló
a) |
mérlegében kimutatott eredménytartalék, saját elhatározásból lekötött tartalék, mérleg szerinti eredmény és - a jóváhagyott osztalék, részesedés alapján a taggal szemben fennálló - kötelezettség együttes összegéből az a rész, amely meghaladja a mérlegben kimutatott, nem vagyoni betétként megszerzett immateriális javak és tárgyi eszközök (ide nem értve az immateriális javak és a tárgyi eszközök értékhelyesbítését) együttes könyv szerinti értékét; |
a) |
mérlegében kimutatott eredménytartalék, saját elhatározásból lekötött tartalék, adózott eredmény és - a jóváhagyott osztalék, részesedés alapján a taggal szemben fennálló - kötelezettség együttes összegéből az a rész, amely meghaladja a mérlegben kimutatott, nem vagyoni betétként megszerzett immateriális javak és tárgyi eszközök (ide nem értve az immateriális javak és a tárgyi eszközök értékhelyesbítését) együttes könyv szerinti értékét; |
b) |
egyszerűsített mérlegében kimutatott eredménytartalék, saját elhatározásból lekötött tartalék, mérleg szerinti eredmény, tartalék és - a jóváhagyott osztalék, részesedés alapján tagjával szemben fennálló - kötelezettség együttes összegéből az a rész, amely meghaladja az egyszerűsített mérlegben kimutatott, nem vagyoni betétként megszerzett immateriális javak és tárgyi eszközök együttes könyv szerinti értékét. |
b) |
egyszerűsített mérlegében kimutatott eredménytartalék, saját elhatározásból lekötött tartalék, adózott eredmény, tartalék és - a jóváhagyott osztalék, részesedés alapján tagjával szemben fennálló - kötelezettség együttes összegéből az a rész, amely meghaladja az egyszerűsített mérlegben kimutatott, nem vagyoni betétként megszerzett immateriális javak és tárgyi eszközök együttes könyv szerinti értékét. |
|
(2) |
Az (1) bekezdés szerinti összeg a beszámoló
a) |
mérlegében kimutatott eredménytartalék, saját elhatározásból lekötött tartalék, adózott eredmény és - a jóváhagyott osztalék, részesedés alapján a taggal szemben fennálló - kötelezettség együttes összegéből az a rész, amely meghaladja a mérlegben kimutatott, nem vagyoni betétként megszerzett immateriális javak és tárgyi eszközök (ide nem értve az immateriális javak és a tárgyi eszközök értékhelyesbítését) együttes könyv szerinti értékét; |
b) |
egyszerűsített mérlegében kimutatott eredménytartalék, saját elhatározásból lekötött tartalék, adózott eredmény, tartalék és - a jóváhagyott osztalék, részesedés alapján tagjával szemben fennálló - kötelezettség együttes összegéből az a rész, amely meghaladja az egyszerűsített mérlegben kimutatott, nem vagyoni betétként megszerzett immateriális javak és tárgyi eszközök együttes könyv szerinti értékét; |
csökkentve a mérlegben kimutatott osztalékelőleg követelés könyv szerinti értékével, feltéve, hogy az előleget a beszámoló elfogadásakor osztalékként jóváhagyták. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság adót (az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 20 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában elkülönítetten bevall, és három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, illetve evabevallás benyújtásával egyidejűleg megfizet. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság adót (az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 25 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában elkülönítetten bevall, és három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, illetve evabevallás benyújtásával egyidejűleg megfizet. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég adót (az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 25 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában elkülönítetten bevall, és három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, illetve evabevallás benyújtásával egyidejűleg megfizet. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég adót (az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 16 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában elkülönítetten bevall, és három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, illetve evabevallás benyújtásával egyidejűleg megfizet. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság és a korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég adót (a továbbiakban: az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 16 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában vagy kisvállalatiadó-bevallásában elkülönítetten vall be. A bevallott összeget három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, kisvállalatiadó-bevallás illetve eva-bevallás benyújtásával egyidejűleg fizet meg. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság és egyéni cég adót (a továbbiakban: az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 16 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában vagy kisvállalatiadó-bevallásában elkülönítetten vall be. A bevallott összeget három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, kisvállalatiadó-bevallás illetve eva-bevallás benyújtásával egyidejűleg fizet meg. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyéni cég adót (a továbbiakban: az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 16 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában vagy kisvállalatiadó-bevallásában elkülönítetten vall be. A bevallott összeget három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, kisvállalatiadó-bevallás illetve eva-bevallás benyújtásával egyidejűleg fizet meg. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyéni cég adót (a továbbiakban: az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 15 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában vagy kisvállalatiadó-bevallásában elkülönítetten vall be. A bevallott összeget három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, kisvállalatiadó-bevallás illetve eva-bevallás benyújtásával egyidejűleg fizet meg. |
(3) |
A (2) bekezdés szerinti összeg után a közkereseti társaság, a betéti társaság és az egyéni cég adót (a továbbiakban: az osztalék utáni adót kiváltó adó) fizet. Az osztalék utáni adót kiváltó adó a (2) bekezdés szerinti összeg 15 százaléka, amelyet az adózó az üzleti évre vonatkozó társaságiadó-bevallásában vagy kisvállalatiadó-bevallásában elkülönítetten vall be. A bevallott összeget három egyenlő részletben, az üzleti évre és az üzleti évet követő két adóévre - de legkésőbb az e törvény szerinti adóalanyiságának utolsó adóévére - vonatkozó társaságiadó-bevallás, kisvállalatiadó-bevallás illetve eva-bevallás benyújtásával egyidejűleg fizet meg. |
(4) |
A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalanyt, továbbá magánszemély tagját, volt tagját (örökösét) az adóévben nem terheli a cégautó adóval, valamint az osztalék utáni személyi jövedelemadóval és a vállalkozásból kivont jövedelem utáni személyi jövedelemadóval összefüggésben adókötelezettség. A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany által a tagja, volt tagja (örököse) részére tagi jogviszonyára tekintettel juttatott bevételt (ide nem értve a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díját) a tag, a volt tag (örököse) jövedelmének meghatározásakor nem kell figyelembe venni. A jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany a juttatásra a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a természetbeni juttatásokra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza, ha olyan immateriális jószágot vagy tárgyi eszközt ad ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére, amely eszköz könyv szerinti értéke alapján az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette. |
(4) |
A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalanyt, továbbá magánszemély tagját, volt tagját (örökösét) az adóévben nem terheli a cégautóadóval, valamint - a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany által juttatott bevétel alapján - az osztalék utáni személyi jövedelemadóval és a vállalkozásból kivont jövedelem utáni személyi jövedelemadóval összefüggésben adókötelezettség. |
(4) |
A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalanyt, továbbá magánszemély tagját, volt tagját (örökösét) az adóévben nem terheli - a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany által juttatott bevétel alapján - az osztalék utáni személyi jövedelemadóval és a vállalkozásból kivont jövedelem utáni személyi jövedelemadóval összefüggésben adókötelezettség. |
(4) |
A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni cég adóalanyt, továbbá magánszemély tagját, volt tagját (örökösét) az adóévben nem terheli - a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni cég adóalany által juttatott bevétel alapján - az osztalék utáni személyi jövedelemadóval és a vállalkozásból kivont jövedelem utáni személyi jövedelemadóval összefüggésben adókötelezettség. |
(4) |
A jogi személy és az egyéni cég adóalanyt, továbbá magánszemély tagját, volt tagját (örökösét) az adóévben nem terheli - a jogi személy és az egyéni cég adóalany által juttatott bevétel alapján - az osztalék utáni személyi jövedelemadóval és a vállalkozásból kivont jövedelem utáni személyi jövedelemadóval összefüggésben adókötelezettség. |
(5) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany - a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a juttatás jogcímének megfelelően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek az osztalékból származó jövedelemre vagy a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza, ha adóalanyisága időszaka alatt az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott saját tőke [ideértve a jóváhagyott osztalék, részesedés, a jegyzett tőke leszállítása vagy a tagi jogviszony megszűnésére tekintettel tagjával, volt tagjával (örökösével) szemben kimutatott kötelezettséget is] terhére juttat bevételt tagja, volt tagja (örököse) részére; amíg az említett források meg nem szűnnek, azt kell feltételezni, hogy az adóalany tagja, volt tagja (örököse) részére a tagi jogviszonyra tekintettel (ide nem értve a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díját) az említett források terhére juttat bevételt. Az említett forrásokat és a források változását az adózó elkülönítetten tartja nyilván. E nyilvántartásban az adóalany az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett mérleg szerinti veszteséget az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalék terhére, ha az erre már nem nyújt fedezetet, akkor a korábban keletkezett eredménytartalék terhére számolja el. |
(5) |
A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany által a tagja, volt tagja (örököse) részére tagi jogviszonyára tekintettel juttatott bevételt a tag, a volt tag (örököse) jövedelmének meghatározásakor nem kell figyelembe venni. E rendelkezés nem vonatkozik a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díjára, amelyet a személyi jövedelemadóról szóló törvény alkalmazásában nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek kell tekinteni. |
(5) |
A jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni cég adóalany által a tagja, volt tagja (örököse) részére tagi jogviszonyára tekintettel juttatott bevételt a tag, a volt tag (örököse) jövedelmének meghatározásakor nem kell figyelembe venni. E rendelkezés nem vonatkozik a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díjára, amelyet a személyi jövedelemadóról szóló törvény alkalmazásában nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek kell tekinteni. |
(5) |
A jogi személy és az egyéni cég adóalany által a tagja, volt tagja (örököse) részére tagi jogviszonyára tekintettel juttatott bevételt a tag, a volt tag (örököse) jövedelmének meghatározásakor nem kell figyelembe venni. E rendelkezés nem vonatkozik a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díjára, amelyet a személyi jövedelemadóról szóló törvény alkalmazásában nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek kell tekinteni. |
(6) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alól kikerülő jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany utolsó üzleti éve beszámolójának mérlegében kimutatott, tagi jogviszony megszűnésére tekintettel fennálló kötelezettség alapján a volt tagnak (örökösének) juttatott bevételre - a (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. |
(6) |
A jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, ha olyan immateriális jószágot vagy tárgyi eszközt ad ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére, amely eszköz könyv szerinti értéke alapján az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette, akkor az ezen juttatás könyv szerinti értékének megfelelő jövedelemre - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a természetbeni juttatásokra vonatkozó rendelkezései szerint - a személyi jövedelemadót 44 százalékos mértékkel megállapítja, megfizeti és bevallja. |
(6) |
A jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és a korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég, ha olyan immateriális jószágot vagy tárgyi eszközt ad ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére, amely eszköz könyv szerinti értéke alapján az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette, akkor az ezen juttatás könyv szerinti értékének megfelelő jövedelemre - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a természetbeni juttatásokra vonatkozó rendelkezései szerint - a személyi jövedelemadót 44 százalékos mértékkel megállapítja, megfizeti és bevallja. |
(6) |
A jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és a korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég, ha olyan immateriális jószágot vagy tárgyi eszközt ad ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére, amely eszköz könyv szerinti értéke alapján az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette, akkor az ezen juttatás könyv szerinti értékének megfelelő jövedelemre - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek egyes, a kifizetőt terhelő adó mellett adható juttatásokra vonatkozó rendelkezései szerint - a személyi jövedelemadót megállapítja, megfizeti és bevallja. |
(6) |
A betéti társaság, közkereseti társaság és a korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég, ha olyan immateriális jószágot vagy tárgyi eszközt ad ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére, amely eszköz könyv szerinti értéke alapján az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette, akkor az ezen juttatás könyv szerinti értékének megfelelő jövedelemre - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek egyes, a kifizetőt terhelő adó mellett adható juttatásokra vonatkozó rendelkezései szerint - a személyi jövedelemadót megállapítja, megfizeti és bevallja. |
(6) |
A betéti társaság, közkereseti társaság és az egyéni cég, ha olyan immateriális jószágot vagy tárgyi eszközt ad ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére, amely eszköz könyv szerinti értéke alapján az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette, akkor az ezen juttatás könyv szerinti értékének megfelelő jövedelemre - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek egyes, a kifizetőt terhelő adó mellett adható juttatásokra vonatkozó rendelkezései szerint - a személyi jövedelemadót megállapítja, megfizeti és bevallja. |
(7) |
Ha a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalanyisága az adóévet követő üzleti évtől nem áll fenn, az adóév utolsó napján vele tagi jogviszonyban álló magánszemélynél az osztalékból származó jövedelem, a vállalkozásból kivont jövedelem, valamint az árfolyamnyereségből származó jövedelem meghatározásakor a (8) bekezdés szerint meghatározott összegből a magánszemélyre részesedése alapján arányosan jutó részt a magánszemély adózott vagyonából a vállalkozásba befektetett összegnek kell tekinteni. |
(7) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany - a (4)-(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a juttatás jogcímének megfelelően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek az osztalékból (osztalékelőlegből) származó jövedelemre vagy a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza, ha adóalanyisága időszaka alatt az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott saját tőke terhére juttat bevételt tagja, volt tagja (örököse) részére. E rendelkezés alkalmazásában a saját tőke terhére juttatott bevétellel esik egy tekintet alá az adóalany által a jóváhagyott osztalék, részesedés, a jegyzett tőke leszállítása vagy a tagi jogviszony megszűnésére tekintettel tagjával, volt tagjával (örökösével) szemben az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott kötelezettség is. |
(7) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni cég adóalany - a (4)-(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a juttatás jogcímének megfelelően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek az osztalékból (osztalékelőlegből) származó jövedelemre vagy a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza, ha adóalanyisága időszaka alatt az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott saját tőke terhére juttat bevételt tagja, volt tagja (örököse) részére. E rendelkezés alkalmazásában a saját tőke terhére juttatott bevétellel esik egy tekintet alá az adóalany által a jóváhagyott osztalék, részesedés, a jegyzett tőke leszállítása vagy a tagi jogviszony megszűnésére tekintettel tagjával, volt tagjával (örökösével) szemben az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott kötelezettség is. |
(7) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó jogi személy és egyéni cég adóalany - a (4)-(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a juttatás jogcímének megfelelően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek az osztalékból (osztalékelőlegből) származó jövedelemre vagy a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazza, ha adóalanyisága időszaka alatt az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott saját tőke terhére juttat bevételt tagja, volt tagja (örököse) részére. E rendelkezés alkalmazásában a saját tőke terhére juttatott bevétellel esik egy tekintet alá az adóalany által a jóváhagyott osztalék, részesedés, a jegyzett tőke leszállítása vagy a tagi jogviszony megszűnésére tekintettel tagjával, volt tagjával (örökösével) szemben az adóalanyisága első üzleti évének nyitó adatai között kimutatott kötelezettség is. |
(8) |
A (7) bekezdés alkalmazásakor a magánszemély adózott vagyonából a vállalkozásba befektetett összegnek kell tekinteni:
a) |
az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalékot és mérleg szerinti eredményt, ha az adóalanyiság időszaka alatt az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit a számvitelről szóló törvény előírásai szerint teljesítette; |
b) |
az adóalanyiság utolsó adóévét követő üzleti év nyitó mérlegében kimutatott saját tőkét - levonva belőle a nyitó mérlegben kimutatott értékelési tartalékot és a (2) bekezdés szerint az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentő tételként elszámolt értéket -, ha az adóalanyiság időszaka alatt az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit nem a számvitelről szóló törvény előírásai szerint teljesítette. |
|
(8) |
A (7) bekezdésben említett forrásokat és a források változását az adózó elkülönítetten tartja nyilván. E nyilvántartásban az adóalany az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett mérleg szerinti veszteséget az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalék terhére, ha az erre már nem nyújt fedezetet, akkor a korábban keletkezett eredménytartalék terhére számolja el. Ha az adóalany tagja, volt tagja (örököse) részére tagi jogviszonyára tekintettel juttat bevételt (ide nem értve a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díját) a külön nyilvántartott források megszűnéséig azt kell feltételezni, hogy az adóalany azt e források terhére juttatta. Az adóalanyiság időszaka előtt keletkezett eredménytartalékot csak akkor kell figyelembe venni, ha annak a tárgyévi adózott eredmény kiegészítéseként osztalékra, részesedésre történő igénybevételéről az adóalany döntött. |
(8) |
A (7) bekezdésben említett forrásokat és a források változását az adózó elkülönítetten tartja nyilván. E nyilvántartásban az adóalany az adóalanyiság időszaka alatt az adózott eredményt, ha az veszteség, az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalék terhére, ha az erre már nem nyújt fedezetet, akkor a korábban keletkezett eredménytartalék terhére számolja el. Ha az adóalany tagja, volt tagja (örököse) részére tagi jogviszonyára tekintettel juttat bevételt (ide nem értve a tag személyes közreműködésének és a tag által teljesített mellékszolgáltatásnak a díját), akkor az adózó választhat, hogy azt az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalék terhére, vagy a korábban keletkezett eredménytartalék terhére számolja el. |
(9) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alól kikerülő jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalany utolsó üzleti éve beszámolójának mérlegében kimutatott, tagi jogviszony megszűnésére tekintettel fennálló kötelezettség alapján a volt tagnak (örökösének) juttatott bevételre - az (5) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. |
(9) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alól kikerülő jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég adóalany utolsó üzleti éve beszámolójának mérlegében kimutatott, tagi jogviszony megszűnésére tekintettel fennálló kötelezettség alapján a volt tagnak (örökösének) juttatott bevételre - az (5) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. |
(9) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alól kikerülő betéti társaság, közkereseti társaság és korlátlan mögöttes felelősséggel működő egyéni cég adóalany utolsó üzleti éve beszámolójának mérlegében kimutatott, tagi jogviszony megszűnésére tekintettel fennálló kötelezettség alapján a volt tagnak (örökösének) juttatott bevételre - az (5) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. |
(9) |
A számvitelről szóló törvény hatálya alól kikerülő betéti társaság, közkereseti társaság és egyéni cég adóalany utolsó üzleti éve beszámolójának mérlegében kimutatott, tagi jogviszony megszűnésére tekintettel fennálló kötelezettség alapján a volt tagnak (örökösének) juttatott bevételre - az (5) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek és az adózás rendjéről szóló törvénynek a vállalkozásból kivont jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. |
(10) |
Ha a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság adóalanyisága az adóévet követő üzleti évtől nem áll fenn, az adóév utolsó napján vele tagi jogviszonyban álló magánszemélynél az osztalékból származó jövedelem, a vállalkozásból kivont jövedelem, valamint az árfolyamnyereségből származó jövedelem meghatározásakor a (11) bekezdés szerint meghatározott összegből a magánszemélyre részesedése alapján arányosan jutó részt a magánszemély adózott vagyonából a vállalkozásba befektetett összegnek kell tekinteni. |
(10) |
Ha a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és az egyéni cég adóalanyisága az adóévet követő üzleti évtől nem áll fenn, az adóév utolsó napján vele tagi jogviszonyban álló magánszemélynél az osztalékból származó jövedelem, a vállalkozásból kivont jövedelem, valamint az árfolyamnyereségből származó jövedelem meghatározásakor a (11) bekezdés szerint meghatározott összegből a magánszemélyre részesedése alapján arányosan jutó részt a magánszemély adózott vagyonából a vállalkozásba befektetett összegnek kell tekinteni. |
(10) |
Ha a jogi személy és az egyéni cég adóalanyisága az adóévet követő üzleti évtől nem áll fenn, az adóév utolsó napján vele tagi jogviszonyban álló magánszemélynél az osztalékból származó jövedelem, a vállalkozásból kivont jövedelem, valamint az árfolyamnyereségből származó jövedelem meghatározásakor a (11) bekezdés szerint meghatározott összegből a magánszemélyre részesedése alapján arányosan jutó részt a magánszemély adózott vagyonából a vállalkozásba befektetett összegnek kell tekinteni. |
(11) |
A (10) bekezdés alkalmazásakor a magánszemély adózott vagyonából a vállalkozásba befektetett összegnek kell tekinteni:
a) |
az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalékot és mérleg szerinti eredményt, ha az adóalanyiság időszaka alatt az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit a számvitelről szóló törvény előírásai szerint teljesítette; |
a) |
az adóalanyiság időszaka alatt keletkezett eredménytartalékot és adózott eredményt, ha az adóalanyiság időszaka alatt az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit a számvitelről szóló törvény előírásai szerint teljesítette; |
b) |
az adóalanyiság utolsó adóévét követő üzleti év nyitó mérlegében kimutatott saját tőkét - levonva belőle a nyitó mérlegben kimutatott értékelési tartalékot és a (2) bekezdés szerint az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentő tételként elszámolt értékének a természetbeni juttatásként ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére átadott immateriális jószág és tárgyi eszköz (6) bekezdés szerinti adóalapot képező könyv szerinti értékét meghaladó részét -, ha az adóalanyiság időszaka alatt az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit nem a számvitelről szóló törvény előírásai szerint teljesítette. |
b) |
az adóalanyiság utolsó adóévét követő üzleti év nyitó mérlegében kimutatott saját tőkét - levonva belőle a nyitó mérlegben kimutatott értékelési tartalékot és a (2) bekezdés szerint az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentő tételként elszámolt értékének egyes, a kifizetőt terhelő adó mellett adható juttatásként ingyenesen vagy kedvezményesen magánszemély részére átadott immateriális jószág és tárgyi eszköz (6) bekezdés szerinti adóalapot képező könyv szerinti értékét meghaladó részét -, ha az adóalanyiság időszaka alatt az evával összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit nem a számvitelről szóló törvény előírásai szerint teljesítette. |
|
|